2. helyezést ért a felkészülés
2. helyezést ért el U17-es csapatunk az I. Fésős Fiú Nemzetközi Kupán. A január 28-án, otthonunkban megtartott versenyen 4 csapat mérte össze tudását.
Első alkalommal került megrendezésre a serdülő fiúk számára az a röplabda torna, amin 4 csapat vett részt meghívásos alapon. A szervező Fésüs Röplabda Akadémia – Gazsi Péter, főszervező- szándéka a hagyományteremtés mellett az volt, hogy a felkészülési időszakban a 17 éves fiúk is megmérethessék magukat, illetve egy kis ízelítőt is kapjanak a nemzetközi színtéren zajló küzdelmekről.
A tornán sajnos nemzetközi siker született hisz a kupát a Nyitra csapata nyerte el, mind három mérkőzésén 3-0-s győzelmet aratva. A második a házigazda Fésüs Akadémia csapta lett, aki a veretlenségi sorozatát csak a döntőben szakította meg. Harmadik helyen a Dág csapata, míg a negyedik helyen a Malév Sc csapata végzett.
A jó hangulatú versenyen minden fiatal a maximális tudását nyújtotta, azonban a torna végén díjazásra kerültek a torna kiemelkedő játékosai is. Így a torna legjobbjai a szakma zsűri szerint: Sámuel Porubsky, Tamási Dávid, Hortobágy Viktor, Kletner János voltak.
Eredmények:
Fésűs RA - DÁG KSE. 3:0
Fésús RA - MALÉV SC. 3:0
Fésűs RA - NYITRA 0:3
A csapat tagjai:
Arató Kristóf, Kacamakisz Petrosz, Szentesi Bálint, Huszár András, Szávai Károly, Németh Martin, Kerék Kristóf, Tóth Kristóf, Nagy Ádám, Nagy András, Hortobágyi Viktor, Lukács Bence, Dombóvári Bálint, Sebők Árpád, Mayer Gergő
Kiemelkedő játékos: Hortobágyi Viktor
Edző: Gazsi Péter