Sorozatban tizedik bajnokinkat nyertük
3:0-s győzelmet aratott a MÁV Előre-BERICAP a Jászberényi RK vendégeként a női röplabda NB I Liga 2. fordulójából bepótolt mérkőzésen. Az alapszakasz-éllovasnak ez volt egymás után a tizedik sikere a bajnokságban.
A héten megsérült szerb légiós, Iva Durdanovic nélkül, a megszokottól eltérő felállásban lépett pályára Farkas Mihály alakulata Jászberényben, szombaton délután. Az előzetes esélyek fehérvári sikert jósoltak, hiszen a tabella éllovasa a sereghajtóhoz látogatott az alapszakasz 2. fordulójából korábban elhalasztott és most pótolt összecsapáson. Ennek ellenére szoros játékot hozott a nyitó etap, s csupán minimális pontkülönbséggel, 26:24-re tudott győzni a MÁV. A második szett már jóval simábban alakult: Sebestyén Flóráék hozták ezt is, méghozzá 25:18-ra. 2:0-s székesfehérvári előnyről nem volt visszaút a vendéglátónak, a harmadik felvonás 25:21-es behúzásával, háromszettes győzelemmel lezárták a bajnokit Kiss Annáék.
Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 2. forduló:
Jászberényi RK - MÁV Előre-BERICAP 0:3 (-24, -18, -21)
Jászberény, zárt kapuk. Vezette: Árpás, Bibók.
JRK: Imre 6, Faragó 4, Csabai 7, Csiki 3, Kocsmár 3, Nagy 10. Csere: Lagzi-Kovács, Mizsei (liberók), Juhász 3, Sléder, Berényi 1, Horváth, Hajdu 7. Vezetőedző: Deme Gábor.
MÁV: Sebestyén 12, Sólyom 3, Hackl 6, Ancsin 6, Haase 15, Kiss 13. Csere: Kovács, Deli-Germann (liberók), Borostyán, Szilágyi, Fáskerti. Vezetőedző: Farkas Mihály.
Farkas Mihály vezetőedző: "Soha nem látott, gyakorolt felállásban és rendszerben, nyitásfogadási alakzatban kellett ma megnyernünk ezt a mérkőzést. A lényeg, hogy sikerült, és így jubiláltunk, vagyis zsinórban ez volt a tizedik győzelmünk. Iva Durdanovic játékosunknak jobbulást, a jászberényi csapatnak pedig további sok sikert kívánok!"