3057
2024.12.21.
16:00
Jegyek
9817
2024.12.21.
19:00
Jegyek

Megnyerte az alapszakaszt a MÁV Előre-BERICAP!

2021. március. 7.

Sokáig úgy tűnt, az elsőségről dönt majd a vasárnapi MÁV Előre-BERICAP - TFSE bajnoki mérkőzés a női NB I Liga alapszakasz záró fordulójában, végül azonban nem maradt tétje a tabellán első házigazda és harmadik fővárosiak összecsapásának. A vendégek által 3:2 arányban megnyert találkozón az egy héttel ezelőtti bajnokihoz képest is szokatlan felállásban kényszerült pályára lépni az alapszakasz-győztes MÁV.

Sem a korábban megsérült Iva Durdanovic, sem a héten térdsérülést szenvedett Sebestyén Flóra nem állt Farkas Mihály vezetőedző rendelkezésére a hét utolsó napján. Szerencsénkre a legfontosabb kérdés, hogy ki nyeri az alapszakaszt, már szombaton eldőlt a TFSE derecskei vereségével, így a mostani összecsapásnak egyedül a presztízs volt a tétje a MÁV számára.

Az első szettet a vendégek kezdték jobban, 7:1-nél már hat ponttal mentek. A folytatásban sikerült a fehérvári felzárkózás, de 16:14-nél is maradt két egységnyi budapesti előny. Közelebb férkőzni nem tudott a MÁV, 25:18-re nyert a TFSE. 0:1

A második etap elején is a vendégek kerültek előnybe, de 4:3-nál fordítottak Hackl Szilviáék. Ezután Csépke Gábor csapata vissza vette a vezetést, s sokáig úgy tűnt, meg is nyeri a szettet. A hajrában azonban óriási csatában a MÁV örülhetett, 28-26-tal egalizált. 1:1

A harmadik felvonásban 17:17-ig futott az eredmény után a MÁV, ekkor viszont összejött az egyenlítés, ráadásul 18:17-nél előnybe is kerültek Kiss Annáék. A végjáték itt is szorosan alakult, 23:23 után viszont csak a TF szerzett pontokat, 25:23-ra megnyerve a szettet. 1:2

A negyedik játszmában az eddigi legnagyobb különbségű győzelmet aratta a Fehérvár: 25:17-tel másodszor egyenlített a mérkőzés folyamán. 2:2

Sajnos a döntő játékrészben a fővárosiak akarata érvényesült: 4:3 után zsinórban kilenc pontot szereztek, ezzel pedig behozhatatlan előnyre tettek szert. A játszmát 15:6-ra, a mérkőzést 3:2-re nyerte a TFSE.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 13. forduló:
MÁV Előre-BERICAP - TFSE 2:3 (-18, 26, -23, 17, -6)
Gárdony, zárt kapuk. Vezette: Selega, Sántosi.
MÁV: Sólyom, Hackl, Ancsin, Haase, Kiss, Szilágyi. Csere: Kovács, Deli-Germann (liberók), Borostyán, Hizsnyai-Zolnai. Vezetőedző: Farkas Mihály.
TFSE: Spaethling, Benedek, Nagy, Radomszki, Budaházy, Kökény. Csere: Boller (liberó), Halla, Czakó, Villányi. Vezetőedző: Csépke Gábor.

Farkas Mihály vezetőedző: "Tegnap eldőlt, hogy nincs tétje ennek a mérkőzésnek. Így felszabadultan tudtunk játszani, még ebben a teljesen felforgatott összeállításban is. Az már biztos, hogy a szezon hátralevő részében nem tud játszani Sebestyén Flóra. Ellenben Iva Durdanovic kedden újra kezdheti az edzéseket. Ezért a feladónk, Ancsin Kitti játszott nyitásfogadó pozícióban. Nagyon örülök, hogy ebben a rendszerben szetteket tudtunk nyerni, csak dícséret illeti a lányokat a teljesítményükért. Most jön egy kis pihenő, aztán kezdjük a felkészülést a rájátszásra."

A vereség ellenére a MÁV Előre-BERICAP megnyerte az NB I Liga alapszakasz 2020-2021-es kiírását. Kamila Haase és társai tizenkét bajnokin tíz győzelmet értek el mindössze két vereség társaságában. Huszonkilenc pontot gyűjtve három egységgel előzik meg a második TFSE-t és néggyel a harmadik Gödöllőt. A rájátszás március második felében kezdődik, mely során az első három helyezett gárda küzd egymással az Exraligás tagságért.

Sérültjeinknek, Iva Durdanovicnak és Sebestyén Flórának mielőbbi felgyógyulást kívánunk, egyúttal gratulálunk a teljes keretnek és szakmai stábnak az alapszakasz megnyeréséhez!

Ez is érdekelhet

A MÁV Előre Foxconn lányai szoros küzdelemben maradtak alul, a Békéscsaba a legjobb négy között folytatja

December 19-én, csütörtökön, a MÁV Előre Foxconn lányai Békéscsabán játszották következő Magyar Kupa mérkőzésüket. Bár az idegenben vívott ötszettes visszavágó […]

Visszavágó a Magyar Kupában: újra szemben a Békéscsabával

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata nemrég egy kőkemény mérkőzésen csapott össze a Békéscsabával, ahol hosszú és izgalmas küzdelem után […]

CEV Challenge Cup: ismét a PAOK Thessaloniki bizonyult erősebbnek

December 17-én folytatódott a CEV Volleyball Challenge Cup, melynek részeként a fiúk Görögországban találkoztak ismét a PAOK Thessaloniki csapatával. Bár […]

Hagyományt teremtett a MÁV Előre SC – Díjazták az év legjobbjait

A MÁV Előre SC idén először hagyományteremtő céllal díjazta az egyesület sportolóit és edzőit a kiemelkedő teljesítményeikért. A karácsony előtti […]
crossmenuchevron-down