MÁV-Vasas a női, MAFC-MÁV a férfi bajnokságban
A MÁV Előre SC mindkét felnőtt együttese pályára lép az Extraliga hétvégi fordulójában. A nők a címvédő Vasast fogadják szombaton, míg a férfiak a MAFC vendégei lesznek.
Újabb erős ellenfél vár a MÁV Előre SC-ST Solarra, amely a Bajnokok Ligája-selejtezőben is jól szereplő, bajnoki címvédő Vasas Óbudát látja vendégül szombat este, Székesfehérváron. A fővárosiak eddig mindkét bajnokijukat megnyerték az új idényben, de Nagy Fanni alakulata sem áll rosszul: egyszer nyert, egyszer kikapott.
„Nehéz mérkőzésre számítunk a hétvégén, de egész héten készülünk rá fizikálisan és mentálisan is. Csapatszinten a legjobb játékunkat igyekszünk nyújtani. Úgy gondolom, a múlt hétvégi győzelem plusz erőt adott nekünk. Ha ugyanazt a játékot tudjuk nyújtani, jó mérkőzést játszhatunk.” - vélekedett Borostyán Fanni, a MÁV libero játékosa a Vasas elleni találkozóról.
2022. 11. 05. szombat, 18:30, Videoton Oktatási Központ, Székesfehérvár
Női röplabda Extraliga alapszakasz, 3. forduló
MÁV Előre SC-ST Solar - Vasas Óbuda
Élő eredménykövetés ITT.
A férficsapat eddig a bajnokság egyik meglepetése, öt mérkőzést követően három sikerrel és két vereséggel a tabella második helyén áll. Az aktuális ellenfél MAFC-BME hasonló mérleggel, de egy ponttal kevesebbet szerezve harmadik pozícióban található, így kijelenthető, hogy egy újabb rangadót láthatnak a szurkolók vasárnap este.
„Nagyon várom a hétvégi mérkőzést. A héten sokat dolgozunk, erő és technikai oldalról nézve is. A legfontosabb, mint minden meccsen a taktikai elemek betartása. Úgy gondolom, hogy egy higgadt és összeszedett játékkal nagyon jó meccsnek nézünk elébe.” - nyilatkozta Takács Milán, a MÁV Előre SC-Foxconn libero poszton játszó röplabdázója.
2022. 11. 06. vasárnap, 20:00, Vasas Folyondár utcai csarnoka, Budapest
Férfi röplabda Extraliga alapszakasz, 6. forduló
MAFC-BME - MÁV Előre SC-Foxconn
Élő eredménykövetés ITT.
Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!
(Fotó: Fehér Gábor)