3057
2024.12.21.
16:00
Jegyek
9817
2024.12.21.
19:00
Jegyek

Háromszettes vereség a visszavágón is

2023. január. 7.

Nem tudott csodát tenni a MÁV Előre SC-Foxconn a címvédő Pénzügyőr SE otthonában, a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. A székesfehérvári, első találkozóhoz hasonlóan a visszavágón is 3-0-ra maradt alul Dávid Zoltán legénysége.

2023 első MÁV érdekeltségű tétmérkőzésén rögtön bemutatkozott az ünnepek alatt átigazolt Pesti Marcell és Eke Péter. A feladó-átló és a center is kezdőként kapott helyet a budapesti kupacsatában. Az első pontot a PSE szerezte, 5-1-nél pedig már négy egységgel állt jobban. 14-9-es hazai vezetés után az időkérés sem segített, 23-13-nál már tetemes, tízpontos volt a differencia. Végül 25-14-re nyerte a szettet a Pénzügyőr. 1-0

A második felvonást vendégpont nyitotta Redjo Koci jóvoltából, de rövidesen Tomanóczy Bálint támadásával már 6-1-re ment a házigazda. 17-5-nél ezúttal is megvolt a legalább tíz pontnyi különbség a két gárda között, Rása Alex pedig 25-11-nél lezárta a játszmát. 2-0

A harmadik járékrészt 7-2-vel nyitotta a fővárosi gárda. 14-8 után Szabó Vilmos két ászának is köszönhetően 14-11-re zárkózott a MÁV Előre, egyenlíteni viszont nem sikerült. 21-19-nél szintén közel állt ellenfeléhez a Fehérvár, de a hajrában 25-21-re hozta ezt a játszmát is a Jókay Zoltán által irányított Pénzügyőr, s 3-0-ra megnyerte a kupamérkőzést.

Sikerével a címvédő Pénzügyőr kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel jutott be a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé, míg a MÁV Előre SC-Foxconn búcsúzott a sorozattól.

Férfi Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó
Pénzügyőr SE – MÁV Előre SC-Foxconn 3-0 (14, 11, 21)
Budapest, 160 néző. Vezette: Jámbor, Sík.
PSE: Magyar 3, Kovács 15, Kiss 12, Dávid 4, Tomanóczy 9, Rása 6. Csere: Feliciano, Kozhuharov (liberók), Quintz, Tamási, Majoros 2, Nascimento 2, Tordai 3. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
MÁV: Deliu, Eke 2, Pesti 12, Koci 6, Kholman 2, Doda 3. Csere: Takács, (liberó), Ambrus 2, Boa 4, Szabó 4. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Jókay Zoltán: „Gratulálok a csapatnak, mert megfelelően koncentráltak. Úgy gondolom, hogy úgy játszottak, ahogy kell egy ilyen mérkőzésen.”

Dávid Zoltán: „Jelen pillanatban ennyivel jobb a Pénzügyőr. Gratulálok nekik és sok sikert kívánok, mi pedig dolgozunk tovább. A bajnokság maradt nekünk, ott szeretnénk a legjobb négybe kerülni.”

(Fotó: archív)

Ez is érdekelhet

Visszavágó a Magyar Kupában: újra szemben a Békéscsabával

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata nemrég egy kőkemény mérkőzésen csapott össze a Békéscsabával, ahol hosszú és izgalmas küzdelem után […]

CEV Challenge Cup: ismét a PAOK Thessaloniki bizonyult erősebbnek

December 17-én folytatódott a CEV Volleyball Challenge Cup, melynek részeként a fiúk Görögországban találkoztak ismét a PAOK Thessaloniki csapatával. Bár […]

Hagyományt teremtett a MÁV Előre SC – Díjazták az év legjobbjait

A MÁV Előre SC idén először hagyományteremtő céllal díjazta az egyesület sportolóit és edzőit a kiemelkedő teljesítményeikért. A karácsony előtti […]

Küzdelmes mérkőzések Kecskeméten az U15-ös fiúk számára

2024. december 15-én az U15-ös fiúk bajnoki fordulóján vett részt a MÁV Előre csapata Kecskeméten. A két játszott mérkőzésen a […]
crossmenuchevron-down