A remek szereplés eredménye: kiemelt támogatás a MOB-tól
Minden korábbinál nagyobb támogatásban részesül a Kodolányi FRKE a Magyar Olimpiai Bizottságtól idén. Erről a napokban értesült a székesfehérvári egyesület. Az 1.1 millió forintnyi összeget azért kapta a Kodolányi, mert a Felsővárosi Általános Iskolával közösen végzett utánpótlás-nevelési programban (Héraklész) kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt szezonban.
Mint ismert, a 2014/15-ös tanévben valamennyi fehérvári csapat bejutott az országos döntőkbe. A lányok mezőnyében Fésűs Irén III. korcsoportos tanítványai megnyerték a diákolimpiát és az országos mini kupát. IV. korcsoportban pedig bronzérmesek lettek előbbi versenysorozatban. A fiúk is jól teljesítettek: Nagy Róbert röplabdás palántái negyedik helyen végeztek a diákolimpián és az országos gyerek bajnokságban (IV. kcs.), míg az eggyel fiatalabb korosztályban bronzérmet szereztek az országos mini kupán, és szintén negyedikek lettek a diákolimpia küzdelmeiben.
Ezúton is köszönjük a munkánk elismerését és támogatását!