Már a fiatalok is edzésbe álltak

Augusztus elejétől már a MÁV Előre Röplabda Akadémia sportolói is a 2020-21-es szezonra készülnek. U17-es és U19-es korosztályú fiúk ezekben a napokban Balatonalmádiban edzőtáboroznak. Gazsi Péter edző irányításával napi három tréningen vesz részt a közel tizenöt fős keret. “A bajnokság szeptember közepén veszi kezdetét, ekkorra már szeretnénk látni a csapat alapszerkezetének működését.” – nyilatkozta Gazsi … Olvass tovább

Két-két játékossal bővült a keret

A MÁV Előre-BERICAP NB I-es női és férfi együttese is két-két játékossal bővült. A Farkas Mihály irányítása alá tartozó női alakulatban folytatja pályafutását a 24 éves Strommer Noémi. A székesfehévári születésű röplabdázó univerzális ütő poszton áll majd a gárda rendelkezésére. A mindössze 19 esztendős Fáskerti Fanni Ajkáról érkezett a királyok városába. A fejlődés érdekében csapatot … Olvass tovább

A döntőjéhez érkezett az I. Fehérvári Strandröplabda Bajnokság

Szerdán délután 16 órakor lesznek az I. Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokság döntői a Bregyóban és a Felsővárosi homokon. Férfi páros eredmények: I. Kaposi – Péter 7pont II. Takács – Szőke 7 pont III. Gazsi – Gazsi 6 pont IV. Neukum – Lengyel 6 pont V. TóthG – Tepszis 2 pont Mix eredmények: I. Kholman – Kajsza … Olvass tovább

Túl a harmadik fordulón

Szerdán lezajlottak az I. Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokság 3. fordulójának mérkőzései. A harmadik forduló eredményei: Héninger-Túróczky V. hely 0 pontTepszis-ĐurĐanovic IV. hely 1 pontFáskerti-Zolnai II. hely 3 pontNémeth-Juhász I. hely 4 pontPőcze-Pőcze VI. hely 0 pontKholman-Kajsza III. hely 2 pont Forrás

Újra homokon

Szerdán újabb állomásához érkezik az I. Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokság. Fontos információ, hogy a Felsővárosi Általános Iskolában 15 órakor kezdődnek a mérkőzések. A mérkőzések sorrendje: Neukum-Lengyel – Gazsi-Gazsi Kaposi-Péter – Takács-Szőke Neukum-Lengyel – Takács-Szőke Kaposi-Péter – Gazsi-Gazsi Neukum-Lengyel – Kaposi-Péter Gazsi-Gazsi – Takács-Szőke Forrás

Strandröpi II. forduló

A héten 15-én szerdán folytatódik a strandröpi bajnokság a II. fordulóval. Mindenkit szeretettel várunk a Bregyóba és a Felsővárosi Általános Iskola homokjára. A rangsort az első forduló után a MIX csoportban a Fáskerti-Zolnai a férfiaknál pedig a Szőke-Takács páros vezeti. Eredmények: Strandröpi férfi I. forduló I. Takács – Szőke 4 pontII. Kaposi – Péter 3 … Olvass tovább

Rajtol a város strandröpi bajnoksága

Ma rendezik az I. Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokság első fordulóját. A sorozatnak két helyszín ad otthont. A női/mix mérkőzések a Felsővárosi Általános Iskolában, a férfi találkozók a Bregyó sportcentrumban lesznek. A kezdési időpont egyaránt 16 óra. Letölthető táblázat FFI Letölthető táblázat MIX Forrás

Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokság 2020

Kedves székesfehérváriak! 2020 júliusában Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata meghirdeti a Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokságot. A bajnokság célja: Székesfehérváron és azon belül Felsővárosban szélesebb körben is megismertetni a strandröplabdázást A város röplabdás közöseégének folyamatos játéklehetőség biztosítása szervezett kereteken belül Az egészséges és sportos életmódra való figyelemfelkeltés Röplabdás kapcsolatok, barátságok felfrissítése, ápolása.  Szakmai tapasztalatcserék A bajnokság rendezője: … Olvass tovább