Elképesztő fordítás vert helyzetből

Az utolsó utáni erőtartalékait is mozgosította a MÁV Előre-BERICAP a DEAC ellen, a férfi röplabda NB I B csoport első körében. A hazai pályán rendezett találkozón az ötödik szettben, drámai körülmények között nyertek Stefanovics Krisztiánék. 

Jobban kezdte az első szettet a DEAC, de 8:8 után kétpontos előnyre tett szert a hazai csapat. A MÁV öröme azonban nem tartott sokáig, a vendégek visszavették a vezetést és onnantól fogva már nem adták ki a kezeik közül: 25:18-ra nyert a DEAC. (0:1) 

A második játékrészben sokáig egy-két pontos előnyben voltak Náholék, de tizennégynél beérte őket a Debrecen, majd fordítani is tudott. Ezt viszont nem hagyták szó nélkül a hazai fiúk és a kubai légiós Salazar ász nyitásaival, 18:16-nál ismét kétpontos előnybe kerültek. Innentől viszont a fehérváriak domináltak, 24:20 után pedig egy remek Salazar-Kholman blokk jelentette a szett végét és az egyenlítést (25:20, 1:1). 

A harmadik szettben leginkább Németh Ödön együttesének akarata érvényesült. A DEAC becsülettel küzdött, de a MÁV összességében jobban röplabdázott, s végül 25:17-re behúzta a játszmát. Ezzel együtt pedig megfordította a mérkőzés állását (2:1)

Hiába fordított a harmadik szettben a székesfehérvári gárda, a debreceniek meggyőző fölénnyel 25:16-ra győztek a negyedik felvonásban és kiegyenlítettek (2:2).

A sorsdöntő ötödik, rövidített szettben 5:5-nél még egált mutatott az eredményjelző, utána viszont mintha a rövidebb kispad hátránya kijött volna hazai oldalon: a játékosok fáradtan és kevésbé koncentráltan mozogtak, amit a vendégek kihasználtak és már úgy tűnt, könnyen nyerik a szettet és a meccset, de innen is képes volt felállni a MÁV és egyenlített 14:14-nél. Sőt, remek végjátékot produkálva meg is nyerte az etapot 18:16-ra, 3:2-re pedig a szezon első bajnokiját!

Németh Ödön: “Kiegyensúlyozott mérkőzésen két egyforma képességű csapat játszott. Sajnos mi kevesebben vagyunk és ezért is nagyon értékes ez a győzelem. Gratulálok a fiúknak!” 

Fodor Antal: “Mindkét csapat győzelmet érdemelt volna, nagyszerűen küzdöttek a fiúk. A végén nyert helyzetből veszítettünk. Gratulálok a Fehérvárnak!” 

MÁV Előre-BERICAP – DEAC 3:2 (-18, 20, 17, -16, 16)

Székesfehérvár, 80 néző. Vezette: Varga A., Adler L. 

MÁV: Kun B., Németh Zs., Náhol G., Kholman N., Salazar Y., Stefanovics K. Csere: Takács M. (liberó), Hortobágyi V., Szőke Z. Vezetőedző: Németh Ödön. 

DEAC: Remete L., Hubicska P., Budai B., Fazekas B., Csizmadia J. Csere: Mészáros Z. (liberó), Veres B., Ádám A. Vezetőedző: Fodor Antal.

A mérkőzés alakulása: I. szett: 2:3, 10:8, 14:17, 17:21. II. szett: 8:5, 14:13, 24:20. III. szett: 3:1, 7:4, 13:9, 17:13, 20:15. IV. szett: 5:7, 7:13, 12:22. V. szett: 1:1, 5:5, 8:10, 14:14