Élvezi a munkát a MÁV Előrénél az év embere

Mint arról beszámoltunk, a Figyelő üzleti hetilap klubunk elnökét, dr. Tálos Pétert választotta az év emberének. Ennek kapcsán beszélgettünk a díjazottal az elismerés hátteréről.

„Komoly megtiszteltetés, hogy a Figyelő szerkesztősége – egy gazdasággal foglalkozó profi gárda – úgy gondolta, hogy én vagyok számukra az év embere” – fogadta örömmel a díjazáshoz járó gratulációnkat dr. Tálos Péter.

Dr. Tálos Péter az év embere a Figyelő című üzleti hetilapnál

Kérdésünkre a klubelnök elmondta, ezt a rangos elismerést valószínűleg főleg annak az innovatív tevékenységnek, kutatás-fejlesztésnek köszönheti, amelyet a Foxconn-csoporton belül véghez vittek az elmúlt esztendőkben.

„Büszkék vagyunk rá, hogy itt, a magyarországi gyárban olyan gyártásfolyamathoz köthető fejlesztéseket végzünk magyar partnerekkel, amik világújdonságnak számítanak, és úgy gondolom, hogy a jövő gyártásában és a jövő operációjában ezek elengedhetetlenek lesznek mindenütt. Nemcsak az elektronikában, de mindenféle gyártás területén” – avatott be minket a cégcsoport magyarországi alelnöke.

„A koronavírus-járvány ellenére mind 2020-ban, mind 2021-ben igen jól teljesítettünk. 2020-ban 2019-hez képest nagyon komoly növekedés volt. A 2021-es eredményekről még nem beszélhetek, mert még nincsenek meg a konkrét számok, de tavaly is rendkívül jól ment a cégnek. Nem hagytuk, hogy a járvány megzavarja a működésünket, a megfelelő intézkedésekkel sikerült elérnünk, hogy gyakorlatilag zavartalanul termeljünk az elmúlt két évben.”

Dr. Tálos Péter számtalan siker részese volt már eddigi pályafutása során, sok pozitív impulzus érte különböző területek irányából, ennek ellenére még mindig ugyanolyan örömet okoz neki egy-egy elismerés.

„Számomra minden elismerés nagyszerű élmény, mindnek nagyon tudok örülni, nagy tisztelettel fogadom, teljesen mindegy, hogy kitől jön. Én azt szoktam mondani, hogy ha csak egy ember van, aki kíváncsi rá, hogy én mit mondok vagy mit csinálok, az is nagyon megtisztelő. Ha pedig már többen is vannak, akkor az igazán csodálatos.”

Végül, de nem utolsósorban adódik a kérdés: vajon az év embere hogyan tudja kamatoztatni az összegyűjtött tudását és tapasztalatát a MÁV Előre Sport Club életében?

„A MÁV Előre Sport Club egy ugyanolyan szervezet, mint bármely más vállalat, meghatározott célokkal és meghatározott tevékenységekkel, amiket végez és ezeket egy bizonyos eredménnyel tervezi végezni, úgyhogy igazából őrülten másképp nem is kell vezetni, mint egy nagyvállalatot vagy egy közepes méretű vállalatot. Ugye a MÁV Előrében sok százan vagyunk, lassan ezren a sportolókkal együtt, szóval ez egy komoly kihívás. Nagyon élvezem, hogy ez egy teljesen más terület, mint ami egyébként az elsődleges munkám.”