3057
2024.12.21.
16:00
Jegyek
9817
2024.12.21.
19:00
Jegyek

Európa-liga-ezüstérmesek röplabdázóink

2023. július. 16.

A MÁV Előre SC röplabdázói is kivették a részüket a magyar férfi röplabda-válogatott idei meneteléséből az „ezüst” Európa-ligában. A tornát ezüstéremmel záró csapatból Ambrus Bence nyilatkozott a fehervarvolley.hu-nak.

Mint ismert, a nemzetközi sorozat második vonalában indult idén Magyarország, amelynek keretébe több játékost is meghívott a bajnoki ezüstérmes MÁV Előre SC-Foxconn-ból Ifj. Nagy Péter szövetségi kapitány. A magyar csapat jól kezdte a csatározást a nemzetközi porondon, itthon és a folytatásban is szépen menetelt (volt, amikor aranyszett döntött a javunkra— a szerk.). A Lettország elleni döntő azonban túl nagy falatnak bizonyult a megfiatalított piros-fehér-zöld gárdának: a balti országban és Békéscsabán is kikaptak a mieink, így végül második helyen zárták az El-t és nem jutottak fel az „arany” divízióba.

A MÁV Előréből hivatalosan Ambrus Bence, Sebestyén Márton és Bibók Balázs részesült az ezüstéremből.

„Felejthetetlen élmény volt számomra ez a versenysorozat! Főleg az itthoni mérkőzések, amelyekre rengeteg ember jött ki, hogy minket buzdítson. Szerettem volna minden alkalmat megragadni, amikor bizonyítani volt esélyem, hogy a maximumot kiadjam magamból. Úgy gondolom, hogy a fejlődésemet is nagyszerűen szolgálta az Európa-liga, mivel ki tudtam magam próbálni nemzetközi szinten és szereztem ilyesféle meccsrutint is” — kezdte Ambrus Bence, a magyar válogatott és a MÁV Előre SC-Foxconn röplabdázója.

„Egy döntőt mindig keserű elveszteni, de ha reálisan nézzük a jelenlegi erőviszonyokat, akkor szépen csillog az ezüstérem. A válogatottban a srácokkal egy nagyon jó csapategységet alakítottunk ki, amelyben mindenki támogatja a másikat és biztos vagyok benne, hogy jó úton haladunk a jövőre való tekintettel” — folytatta a centerjátékos.

Csoportmérkőzések:
Magyarország - Grúzia 3-0
Ausztria - Magyarország 2-3
Magyarország - Ausztria 3-0
Grúzia - Magyarország 0-3

Elődöntő:
Ciprus - Magyarország 3-1
Magyarország - Ciprus 3-1 (aranyszettben jutottunk tovább)

Döntő:
Magyarország - Lettország 1-3
Lettország - Magyarország 3-0

A 2023. évi „ezüst” Európa-liga végeredménye: 1. Lettország, 2. Magyarország, 3. Ausztria, 4. Ciprus, 5. Feröer-szigetek, 6. Grúzia

Érdekesség, hogy a mostani sikert megelőzően, 2021-ben a MÁV Előre szakmai igazgatójának, Koch Róbertnek az irányításával lett bronzérmes a magyar férfi röplabda-válogatott az „ezüst” Európa-ligában.

Ez is érdekelhet

A MÁV Előre Foxconn lányai szoros küzdelemben maradtak alul, a Békéscsaba a legjobb négy között folytatja

December 19-én, csütörtökön, a MÁV Előre Foxconn lányai Békéscsabán játszották következő Magyar Kupa mérkőzésüket. Bár az idegenben vívott ötszettes visszavágó […]

Visszavágó a Magyar Kupában: újra szemben a Békéscsabával

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata nemrég egy kőkemény mérkőzésen csapott össze a Békéscsabával, ahol hosszú és izgalmas küzdelem után […]

CEV Challenge Cup: ismét a PAOK Thessaloniki bizonyult erősebbnek

December 17-én folytatódott a CEV Volleyball Challenge Cup, melynek részeként a fiúk Görögországban találkoztak ismét a PAOK Thessaloniki csapatával. Bár […]

Hagyományt teremtett a MÁV Előre SC – Díjazták az év legjobbjait

A MÁV Előre SC idén először hagyományteremtő céllal díjazta az egyesület sportolóit és edzőit a kiemelkedő teljesítményeikért. A karácsony előtti […]
crossmenuchevron-down