3057
2024.12.21.
16:00
Jegyek
9817
2024.12.21.
19:00
Jegyek

Fantasztikus siker Békéscsabán! Egyetlen győzelem választja el női csapatunkat a bronzéremtől

2024. április. 17.

A MÁV Előre Foxconn fordulatos, ötszettes mérkőzésen legyőzte a BRSE csapatát a női röplabda Extraliga bronzpárharcának harmadik mérkőzésén szerda este Békéscsabán. A fehérvári együttes ezzel karnyújtásnyira került a végső sikerhez. 

A két csapat csatája a dobogó harmadik fokáért 1-1-es állásról folytatódott a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, ahol korábban a lilák megőrizték pályaelőnyüket. Lukasz Przybylak, a vendégek vezetőedzője a mérkőzés előtt a korábbi vereség ellenére bizakodó volt. Minden oka meg is volt rá, hiszen Székesfehérváron rendkívül meggyőző volt csapata teljesítménye. 

A fehérváriak nagy elánnal vetették bele magukat az összecsapásba, mellyel meglepték a BRSE-t. Hamar 7-12, majd 9-15 volt az eredmény, a vendéglátók azonban komoly erőforrásokat megmozgatva 20-20-nál és 22-22-nél is annullálták ellenfelük előnyét. A második mérkőzéshez hasonlóan viszont a hajrában a MÁV Előre teljesített jobban, ezzel behúzva az első szettet. 

A második felvonásban a házigazdák megrázták magukat, és először 12-7-re, majd 18-15-re húztak el. A kék-fehérek azonban makacsul tapadtak rájuk, 19-17 után pedig újfent bevetették a végjátékokra félretett tartalékokat. Onnantól ugyanis Maia Dvoracekék csakis négy rontott nyitás miatt veszítettek pontot. 

A mérkőzésen végig remeklő Margarita Stepanenko a harmadik játszmában ismét vállára vette csapatát. Sokáig úgy látszott, a BRSE játékosainak erőfeszítései kudarcba fulladnak, 14-15-től azonban, többek közt a MÁV Előre egyre gyakoribb pontatlanságainak köszönhetően, nagy menetelésbe kezdtek a hazaiak. 22-19-nél sikerült átütniük az addigi lélektani határnak számító pontértéket, melyet követően 2-1-re szépítettek. 

A békéscsabaiak tovább építkeztek újonnan jött önbizalmukra, és egy kezdeti megingás után, 5-9-ről 15-9-re fordítottak. A vendégek sérülésből visszatérő csapatkapitányát, Pallag Ágnest ekkor küldte másodszor is pályára Lukasz Przybylak, a tetemes hátrányt azonban még az ő tapasztalatával és jelenlétével sem tudták megfordítani a kék-fehérek. 

Következhetett a döntő szett, amelyre a Békéscsaba vonulhatott ki a lélektani fölény tudatában. A MÁV Előre azonban már megannyi ötszettes összecsapáson bizonyította a szezonban, hogy képes visszajönni a fókuszvesztésből. Ezúttal is ezt kísérelték meg a fehérváriak, akik 0-3-nál időkérésre kényszerítették Tóth Gábort. A magyar szakembernek sikerült rendezni a sorokat, így a fordulásnál már a hazaiak vezettek 8-7-re. Egészen 10-10-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor is a vendégek egy négypontos szériával elhúztak ellenfelüktől, majd Josipa Markovic révén lezárták a mérkőzést. 

A MÁV Előre Foxconn újabb győzelmével megfordította a párharc állását. Lukasz Przybylak alakulatának ezzel megvan az esélye, hogy szombaton Székesfehérváron megszerezze az Extraliga bronzérmét.

Ettől ilyen csodálatos sport a röplabda. Az egyik pillanatban csodálatosan játszva 2-0-ra vezetsz, a másikban pedig már az ötödik szettre készülsz. Hatalmas küzdelem folyt a pályán, ami nemcsak fizikailag, érzelmileg is megviselte a játékosokat. A második szettől még nagyobb nyomást helyeztek ránk a nyitásoknál, ami problémát okozott védekezésben. A végén azonban mindig az eredmény a legfontosabb, mi pedig győzni tudtunk. Most hazai pályán a saját kezünkben a sorsunk, nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a negyedik összecsapás is 0-0-ról indul, és ott is számíthatunk nehéz pillanatokra

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzést követően.


Swietelsky-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 2-3 (-22, -22, 20, 18, -11)

Békéscsabai Városi Sportcsarnok

Swietelsky-Békéscsaba: Glemboczki, Stepanenko, Bodnár, Pintér, Aydinogullari, Paskova. Csere: Molcsányi (liberó), Kertész (liberó), Kump, Kotormán, Strumilo, Becic. Vezetőedző: Tóth Gábor.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Király-Tálas, Markovic, Matos, Orosz. Csere: Kovács (liberó), Tóth (liberó), Vacsi, Ventura, Szabó, Pallag, Michalewicz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Kiemelt kép: BRSE/Imre György

Ez is érdekelhet

A MÁV Előre Foxconn lányai szoros küzdelemben maradtak alul, a Békéscsaba a legjobb négy között folytatja

December 19-én, csütörtökön, a MÁV Előre Foxconn lányai Békéscsabán játszották következő Magyar Kupa mérkőzésüket. Bár az idegenben vívott ötszettes visszavágó […]

Visszavágó a Magyar Kupában: újra szemben a Békéscsabával

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata nemrég egy kőkemény mérkőzésen csapott össze a Békéscsabával, ahol hosszú és izgalmas küzdelem után […]

CEV Challenge Cup: ismét a PAOK Thessaloniki bizonyult erősebbnek

December 17-én folytatódott a CEV Volleyball Challenge Cup, melynek részeként a fiúk Görögországban találkoztak ismét a PAOK Thessaloniki csapatával. Bár […]

Hagyományt teremtett a MÁV Előre SC – Díjazták az év legjobbjait

A MÁV Előre SC idén először hagyományteremtő céllal díjazta az egyesület sportolóit és edzőit a kiemelkedő teljesítményeikért. A karácsony előtti […]
crossmenuchevron-down