Fontos rangadót nyert férfi röplabdacsapatunk
A tavalyi szezonban bronzérmet szerző Pénzügyőr SE ellen folytatta hibátlan menetelését a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda NBI. Extraligában. Dávid Zoltán legénysége harmadik összecsapásán is szettveszteség nélkül győzedelmeskedett.
Rangadóhoz méltón kezdték a mérkőzést a csapatok, a hazaiak igyekeztek elszakadni ellenfelüktől, 10-7-et követően azonban a fővárosiak visszakapaszkodtak, majd 19-21-re már ők vezettek. A MÁV Előre Foxconn a szett végén újra belelendült, és Redjo Koci vezetésével 25-23-ra fordította meg az állást.
A Pénzügyőr SE egyértelműen bosszúra szomjazva érkezett a pályára a második felvonásban, ami meg is látszott a kezdetekben, talán ekkor volt leginkább érezhető Pesti Marcell hiánya, akit betegség miatt volt kénytelen nélkülözni a hazai csapat. Jókay Zoltán vezetőedző együttese 4-7-es előnyt harcolt ki, ezt követően viszont a MÁV Előre ismét megrázta magát, 18-12-nél pedig már sejteni lehetett a szett végkimenetelét. A fehérváriak az elsőnél simábban, 25-19-re húzták be a második játékrészt.
A harmadik szettben már mindent egy lapra feltéve próbáltak visszajönni a mérkőzésbe a vendégek, aminek sokáig úgy látszott, hogy meg is lesz az eredménye. A Pénzügyőr SE 14-20-ra is vezetett, de ekkor a fehérvári csapat ismét újítani tudott. Először 24-23-ra majd 25-24-re is vezetett a MÁV Előre Foxconn, ellenfele azonban nem adta könnyen magát. A kék-fehér alakulat végül 28-26-ra nyerte meg az utolsó felvonást, így harmadik összecsapását is szettveszteség nélkül húzta be a 2023/2024-es idényben.
„Nehéz mérkőzés volt. Tipikus vasárnapi összecsapás. A nyitásokban még elég sokat rontunk, és nyitásfogadás után is sokkal jobban pontra kellene váltani a támadásainkat. Természetesen egy edző sosem lehet elégedett, az eredménynek azonban örülök. A harmadik szettben a fordítás, amit véghez vittünk, azt gondolom, hogy elárul mindent arról, mire lehet képes a csapat” – nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzés után.
MÁV Előre Foxconn – Pénzügyőr SE 3-0 (25-23, 25-19, 28-26)
Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok
MÁV Előre Foxconn: Szabó, Koci, Eke, Janke, Tomanóczy, Fazekas. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Ambrus, Boa, Dileo, Sebestyén, Péter, Szávai. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
Pénzügyőr SE: Solti, Kovács, Majoros, Kiss, Keen, Rása. Csere: Kozhuharov (liberó), Kispál, Székely, Tóth, Kövessy, Szalai, Mihálovits. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Történelmet írunk! A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata először mutatkozik be az európai porondon. Várunk téged is a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban október 24-én 17:30-kor.
Szurkolj velünk! A mérkőzésre ingyenes szurkolói buszjáratokat indítunk. Ide kattintva jelentkezhetsz.