Ismét öt szett, ismét győzelem!

Három napon belül második idegenbeli bajnokiját nyerte meg 3:2-re a MÁV Előre-BERICAP a női röplabda NB I Ligában. Hiába fordított a vendéglátó DSZC-Eötvös DSE, Derecske a harmadik játszmában, végül Farkas Mihály együttese örülhetett.

Legutóbb november 5-én Székesfehérváron találkozott egymással a MÁV Előre-BERICAP és a DSZC-Eötvös DSE, Derecske. Akkor simána 3:0-val a fehérvári lányok gyűjtötték be a három bajnoki pontot, ezúttal azonban ennél nehezebben jött össze a győzelem. Az első szettben nyert a MÁV, de a harmincegy percen át tartó játékrészben jól játszva huszonöt pontig jutott a házigazda (25:27). A második felvonásban az egyenlítés is összejött Szombathy András alakulatának (25:21), sőt, a harmadik fordítani is tudtak, miután 25:10-ra hozták a szettet. Sólyom Emese és társai azonban nem adták fel a mérkőzést, a negyedik játszmában újra a siker útjára léptek és nyertek 25:21-re. Az ötödik felvonásban pedig maguk javára billentették annak a bizonyos mérlegnek a nyelvét, 15:12-es sikerrel 3:2-re győztek a jól röplabdázó Eötvös ellen.

Forrás