3057
2024.12.21.
16:00
Jegyek
9817
2024.12.21.
19:00
Jegyek

Lépéshátrányba kerültünk a negyeddöntőben

2024. február. 19.

Vereséget szenvedett a MÁV Előre Foxconn a Fatum-Nyíregyháza ellen a női röplabda Extraliga negyeddöntőjének első mérkőzésén Székesfehérváron. A fehérvári együttes csütörtökön idegenben vághat vissza. 

A két csapat az alapszakasz utolsó fordulójában mérkőzött meg legutóbb. Akkor a Fatum 3-2-es győzelmet aratott Nyíregyházán, mely egyben azt is jelentette, hogy a negyeddöntőben is egymással találkoztak a felek. 

Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor

A párharc első összecsapása rendkívül szorosan kezdődött. A hazaiaknak 24-22-nél két szettlabdájuk is volt, a nyíregyháziaknak mégis sikerült fordítaniuk. Ez szemmel láthatóan visszavetette a kék-fehéreket, akik a második felvonásban csak árnyékuk voltak önmaguknak. A harmadik játszmában valamelyest javult a játék képe, de a MÁV Előre nem tudott igazán közel kerülni ahhoz, hogy visszajöjjön a mérkőzésbe.

Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor

Az első szett kulcsfontosságú volt a mérkőzés szempontjából. Sajnos elveszítettük, és ezután sokáig tartott, míg visszatértünk a helyes útra. Próbáltuk úgy forgatni a csapatot, hogy megtaláljuk az optimális összeállítást, amivel közelebb kerülhetünk a Nyíregyházához, ez azonban nem sikerült. Most a Fatum vezet 1-0-ra, de még semmi sem dőlt el. Nem veszítettük el az önbizalmunkat, és nem hagyjuk, hogy ez a vereség megzavarjon minket. Tudjuk, hogy ennél sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek. Alig várjuk, hogy visszavághassunk Nyíregyházán”

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor

„Egy nagyon jó meccset játszottunk ma. Nagyon boldog és büszke vagyok a lányokra mert a meccs kezdetétől nagy elánnal játszottunk. Sikerült a fókuszt a végig fenntartani, kivéve a harmadik szett végét, de örülök, hogy be tudtuk azt jól fejezni. Ma még örülünk ennek a győzelemnek, de holnaptól már a következő, hazai mérkőzésünkre kell koncentrálnunk” 

– mondta Adrian Chylinski, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője.

Győzelmével a Fatum-Nyíregyháza elvette a pályaelőnyt a három nyert mérkőzésig tartó negyeddöntőben. A két együttes legközelebb csütörtökön találkozik 18 órakor Nyíregyházán.


MÁV Előre Foxconn – Fatum-Nyíregyháza 0-3 (27-29, 14-25, 22-25)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Vaci, Matos, Pallag, Michalewicz. Csere: Kovács (liberó), Bednarek, Tóth, Bednarek, Király-Tálas, Ventura, Markovic, Orosz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Fatum-Nyíregyháza: Jeremic, Földi, Carabali, Kocic, Da Mata, Szabó. Csere: Tóth F. (liberó), Tóth D. (liberó), Farkas, Tolnai, Rufin-Martínez, Lászlop, Antivero. Vezetőedző: Adrian Chylinski.

Ez is érdekelhet

A MÁV Előre Foxconn lányai szoros küzdelemben maradtak alul, a Békéscsaba a legjobb négy között folytatja

December 19-én, csütörtökön, a MÁV Előre Foxconn lányai Békéscsabán játszották következő Magyar Kupa mérkőzésüket. Bár az idegenben vívott ötszettes visszavágó […]

Visszavágó a Magyar Kupában: újra szemben a Békéscsabával

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata nemrég egy kőkemény mérkőzésen csapott össze a Békéscsabával, ahol hosszú és izgalmas küzdelem után […]

CEV Challenge Cup: ismét a PAOK Thessaloniki bizonyult erősebbnek

December 17-én folytatódott a CEV Volleyball Challenge Cup, melynek részeként a fiúk Görögországban találkoztak ismét a PAOK Thessaloniki csapatával. Bár […]

Hagyományt teremtett a MÁV Előre SC – Díjazták az év legjobbjait

A MÁV Előre SC idén először hagyományteremtő céllal díjazta az egyesület sportolóit és edzőit a kiemelkedő teljesítményeikért. A karácsony előtti […]
crossmenuchevron-down