3057
2024.12.21.
16:00
Jegyek
9817
2024.12.21.
19:00
Jegyek

Magabiztos győzelemmel hangolódott férfi csapatunk a Challenge Kupára

2023. október. 19.

A Kecskeméti RC ellen folytatta hibátlan szériáját a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga alapszakaszánk negyedik fordulójában. Dávid Zoltán vezetőedző csapata meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő a klubtörténeti CEV Challenge Kupa mérkőzés előtti utolsó főpróbán. 

Erős harci kedvvel érkezett a Kecskeméti RC Székesfehérvárra, ami a mérkőzés elején érezhető is volt. A vendégek minden pontot úgy ünnepeltek, mintha játszmát nyertek volna vele, ez a tűz pedig azt eredményezte, hogy egészen 17-17-ig tartották a lépést a tavalyi Extraliga ezüstérmessel. A MÁV Előrétől az első szettben Redjo Koci termelése saját, magasra tett mércéjéhez képest elmaradt a korábbiaktól, Pesti Marcell és Szabó Vilmos azonban többször is váratlan megoldásokkal lepte meg az ellenfelet. A 24-20-as állásnál a szettet Tomanóczy zárta le ellentmondást nem tűrően.

A második felvonás kezdetén nyoma sem volt a korábbi kecskeméti lendületnek, Deák Márk vezetőedzőnek 7-3-as hazai vezetésnél időt is kellett kérnie, hogy rendet tegyen a fejekben. Ezt követően a vendégek 9-9-re feljöttek, de egy újabb fehérvári ponteső eredményeképpen 14-10-nél a szakember ismét megbeszélésre hívta ki legénységét. A második fejtágítás már hatástalannak bizonyult, a MÁV Előre magabiztosan, a végén talán túlságosan is kiengedve, 25-19-re nyerte a játszmát.

A kényelmes tempó kicsit átragadt a hazaiakra a harmadik szettben. Időbe telt, mire Dávid Zoltán együttese újra fel tudta venni a tempót. Pesti Marcell, Christian Janke és Redjo Koci közreműködésének köszönhetően 10-6-nál úgy tűnt, a kék-fehér alakulat megint komoly előnybe kerülhet, de a túloldalon Varga Péter és Kecskeméti Bálint sorra hozta a fontos pontokat, ezzel meccsben tartva a vendégeket. Bár az utolsó játszma végül a korábiaknál szorosabbra sikerült, a MÁV Előre Foxconn sorozatban negyedszer is szettveszteség nélkül győzött a férfi Extraligában, így önbizalomtól duzzadva készülhet a klub történetének első nemzetközi összecsapására a CEV Challenge Kupában. 

Mindig veszélyes egy ilyen csapat ellen. Fiatalok, tele vannak ambícióval, ráadásul eddig nekik sem volt olyan komoly mérkőzésük, amiből le lehetett volna vonni következtetéseket. Nagyon szépen játszottak az első szettben. A másodikban azonban már jobban lehetett olvasni a statisztikából a játékukat. Ami ma nálunk nagyon működött, az a védekezés, különösképpen Takács Milánnál. A blokkoknál viszont még csiszolnunk kell az időzítésen” – nyilatkozta a mérkőzés után Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

MÁV Előre Foxconn – Kecskeméti RC 3-0 (25-2025-19, 25-22)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Szabó, Tomanóczy, Janke, Pesti, Koci. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Ambrus, Boa, Fazekas, Dileo, Sebestyén, Péter. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Kecskeméti RC: Boldizsár, Gacs, Török S., Kecskeméti, Varga, Farkas. Csere: Bogdán (liberó), Török Z. (liberó), Balla, Mócza, Lakatos, Dinnyés, Nagy. Vezetőedző: Deák Márk.

Ez is érdekelhet

Visszavágó a Magyar Kupában: újra szemben a Békéscsabával

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata nemrég egy kőkemény mérkőzésen csapott össze a Békéscsabával, ahol hosszú és izgalmas küzdelem után […]

CEV Challenge Cup: ismét a PAOK Thessaloniki bizonyult erősebbnek

December 17-én folytatódott a CEV Volleyball Challenge Cup, melynek részeként a fiúk Görögországban találkoztak ismét a PAOK Thessaloniki csapatával. Bár […]

Hagyományt teremtett a MÁV Előre SC – Díjazták az év legjobbjait

A MÁV Előre SC idén először hagyományteremtő céllal díjazta az egyesület sportolóit és edzőit a kiemelkedő teljesítményeikért. A karácsony előtti […]

Küzdelmes mérkőzések Kecskeméten az U15-ös fiúk számára

2024. december 15-én az U15-ös fiúk bajnoki fordulóján vett részt a MÁV Előre csapata Kecskeméten. A két játszott mérkőzésen a […]
crossmenuchevron-down