Megkezdi a rájátszást férfi csapatunk

Ma este elrajtol a férfi röplabda NB I-es bajnokság Extraligáért kvalifikáló köré, melyben az alapszakaszt harmadik helyen záró MÁV Előre-BERICAP is érdekelt. A második etap 1. fordulójában a Kecskeméti RC vendége lesz a gárda 19 órától.

A házigazda Kecskemét ötödik lett az Extraliga alapszakaszban öt győzelemmel és hét vereséggel, míg fehérvári oldalon a már említett harmadik helyezés nyolc győzelmet és négy vereséget számláló mutatót eredményezett. A rájátszás megkezdése előtt a MÁV vezetőedzője, Gelencsér Balázs nyilatkozott a fehervarvolley.hu-nak.

Az alapszakasz végeredményével mennyire vagy elégedett?
Az alapvető elvárásainkat teljesítettük, ez mindenképpen örömteli érzés! Végülis tizenkét mérkőzésből nyolcat megnyertünk, ami azért vállalható. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottam kicsit jobb eredményre. Szerettem volna, ha pontszámban közelebb vagyunk az első helyhez, és legalább másodikként zárunk. Szoros lett a befutó, az utolsó forduló előtt még négy csapat is érdekelt volt a feljutást jelentő második-harmadik helyekért való küzdelemben. Így a legfontosabb az volt, hogy nekünk sikerüljön. Harmadik helyezettként, de sikerült!

A rájátszás sorsolása mennyire számít kedvezőnek számunkra?
A sorsolás majdnem mindegy is, hogy alakult. Itt már tényleg csak nehéz, és még nehezebb meccsek lesznek. De ezért dolgoztunk idáig, hogy itt lehessünk, és ezekkel a csapatokkal játszhassunk.

Milyen állapotban vágtok neki a következő körnek?
Ahhoz képest, hogy november végétől február elejéig játszottunk három bajnoki mérkőzést, most öt hét alatt tíz forduló áll előttünk. Ez egy egész másfajta terhelés, de azt hiszem a csapat nevében is mondhatom, hogy sokkal szívesebben játszunk hetente kétszer, mint három-négyhetente.

Mit vársz a rájátszásban a csapattól?
Most ugye egy teljesen új bajnokság kezdődik, mindenki tiszta lappal, hozott eredmény nélkül indul. Az eddig látottak alapján azt várom, hogy kiélezett csaták lesznek a csapatok között, ahonnan talán a kecskeméti gárda az, aki felfelé kilóg. Hogy eredmény szempontjából mi várható, nagyon nehéz megjósolni, nem is bocsátkoznék ilyesmibe. Ha azt látom, hogy adott játéknapon kihoztuk magunkból a maximumot, elégedett leszek. Mert azt tudom, hogyha ez így történik, akkor az győzelmekkel fog párosulni.

Forrás