Nem kezdték jól a szezont serdülő fiaink

Három mérkőzéssel elrajtolt a MÁV Előre Akadémia számára is a férfi röplabda országos serdülő bajnokság első osztályának küzdelme. Csizmadi András együttesének nem sikerült győzelemmel nyitni az új szezonban.

A kazincbarcikai tornán először a Dunaújvárossal, majd a Pénzügyőrrel, végül a hazai közegben szerepelt VRCK-val mérkőztek meg a fehérvári fiúk. Sajnos valamennyi találkozót három szettben elvesztette a MÁV, pedig volt, amikor reális esélye kínálkozott a szettgyőzelemre.

Férfi röplabda U17 I. osztály, alapszakasz:
MÁV Előre Akadémia – DSE Röplabda Akadémia 0:3
Pénzügyőr SE – MÁV Előre Akadémia 3:0
VRCK – MÁV Előre Akadémia 3:0
A MÁV kerete: Héninger, Takács, Sebestyén, Madácsi, Bandi, Pásti, Zsoldos, Tálos, Tepszis. Vezetőedző: Csizmadi András.

Csizmadi András vezetőedző: “Az első mérkőzésen egy jó erőkből álló Dunaújvárostól kaptunk ki. Nyitásfogadásunkra nem lehetett panasz. A támadások befejezésében kell még fejlődni. Ha figyelembe veszem, hogy a két centerünk egy éve röplabdázik, két játékosunk pedig U15-ös korosztályú, akkor elégedett lehetek. A második összecsapás sokkal jobb volt, mint az első. Reális esélyünk volt szettet nyerni. Sajnos most nem sikerült. Várjuk már, hogy Tálos Peti felépüljön. Vele ezt a mérkőzést megnyerhettük volna. A harmadik találkozón sem tudtunk szettet nyerni, de Tepszis Ákos liberóként mindhárom meccsen hihetetlen munkát végzett. Ezúton is gratulálok neki, hogy ismét U17-es válogatott kerettag lett! Gratulálok az egész csapatnak, ahogy ehhez a tornához hozzáálltak, nem törődve a nehézségekkel! Jó sportemberek.”

Forrás