3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Parádés teljesítménnyel nyert fontos rangadót a MÁV Előre Foxconn

2023. december. 1.

Hatalmas győzelmet aratott a MÁV Előre Foxconn a női röplabdacsapata a FATUM-Nyíregyháza felett az NBI. Extraliga alapszakaszában a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban pénteken. A fehérvári együttes három szettben győzte le a mérkőzés előtt a tabella harmadik helyén álló vendégeket, ezzel nagy lépést téve a legjobb négybe kerülésért.

A hazaiak a Magyar Kupa búcsút követően az önbizalomnövelést jelölték ki célul az előző fordulóban a DVTK ellen, a csapat első háromszettes győzelme a szezon során pedig azt sejtette, beválhat a terv. Arra azonban kevesen gondoltak, hogy így megtáltosodnak a kék-fehérek, még úgy sem, hogy a Nyíregyháza sorozatban három vereséget szenvedett el a pénteki összecsapást megelőzően.

Az mérkőzésen a MÁV Előre 6-0-ás sorozattal kezdett be, onnantól kezdve pedig esélyt sem adott ellenfelének. Pallag Ágnesék a csapatkapitány hatpontos hozzájárulásával az irányítást végig kézben tartva húzták be az első szettet. A második felvonásban a vendégek is felébredtek, 3-8-nál úgy nézett ki, egy sima játszma után egy fordított következik. A hazaiak nem így gondolták, fokozatosan dolgozták le a hátrányukat, 22-22-nél pedig zsinórban 3 pontot szerezve növelték kétszettere a különbséget.

A Nyíregyháziak a harmadik játszmában elkeseredetten próbáltak visszajönni a mérkőzésbe, amire 21-23-nál meg is volt az esélyük. Ezt követően azonban a hazaiak ismét tudtak újítani, és óriási végjátékban 26-24-re fordítottak. A MÁV Előre meglepően simán nyerte a rangadót, aminek köszönhetően felugrott az Extraliga tabella második helyére.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a vendégek légiósa, Nina Kocic volt, 21 ponttal. A fehérvári együttesben Maia Dvoracek 16 pontig jutott.

Elképesztően jó teljesítményt nyújtottak a lányok! Nyilván mindig lehet hibákat találni, de ezúttal megmutatták a minőséget, ami ebben a keretben rejlik. Örülök az ilyen sikereknek, mert nagyon keményen dolgozunk, hogy összecsiszolódjon a csapat. Ezek jó visszajelzések az edzői stábnak és a játékosoknak egyaránt. Ha így folytatjuk a munkát, akkor bármilyen ellenfélre veszélyesek lehetünk” – nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzést követően.

MÁV Előre Foxconn – FATUM-Nyíregyháza 3-0 (25-22, 25-22, 26-24)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Vacsi, Markovic, Pallag, Michalewicz. Csere: Tóth (liberó), Kovács (liberó), Vezsenyi, Király-Tálas, Matos, Szabó, Orosz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

FATUM-Nyíregyháza: Jeremic, Carabali, Kocic, Da Mata, Lászlop, Szabó. Csere: Tóth (liberó), Földi, Farkas, Tolnai, Rufin-Martínez, Antivero. Vezetőedző: Varga Tomas.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down