Szabadban, sportosan
Nem klasszikus éttermi évzáróval, hanem játékkal, sportolással egybekötött programmal zárta a szezont a MÁV Előre SC és a Fésüs Röplabda Akadémia. A felnőtt és utánpótlás játékosok együtt szórakoztak a Bregyóban.
Azt nem lehet mondani, hogy sikertelen bajnoki évad lenne a felnőtt csapatokat adó MÁV Előre SC és az utánpótlásért felelős Fésüs Röplabda Akadémia mögött. A férfi NB I-ben hatodik lett a Németh Ödön vezetőedző által irányított gárda, míg a női NB II-ben Fésüs Irén együttese huszonöt mérkőzésen huszonöt(!) sikert aratott, aranyérmet nyerve és feljutva az NB I-be. A korosztályos csapatok közül a lányok ezüstérmesek lettek az országos ifjúsági bajnokságban, a fiúk pedig bronzérmesek az országos serdülő bajnokságban, továbbá ötödik helyen zártak az ifik sorozatában.
A hosszú és embert próbáló 2018/2019-es versenyszezon után a kikapcsolódásé a főszerep, amihez hozzájárult a Bregyó-közi Ifjúsági és Sportközpontban tartott évzáró is. Az immáron két NB I-es alakulat játékosai, szakmai stábja, az utánpótlás növendékek és edzőik, valamint segítők és szülők együtt töltötték ezt a délutánt. A megnyitó után játékos sorverseny, majd strandröplabdázás, évértékelés és egyéb programok szórakoztatták a résztvevőket.