Visszatérnek a ringbe a MÁV Előre ökölvívói

A Kiliti Promotions által szervezett nagyszabású gála keretében kapnak lehetőséget a MÁV Előre Sport Club ökölvívói, hogy megmutassák, mit tanultak az elmúlt időszakban. Az amatőr rendezvényt március 11-én tartják a székesfehérvári MKOSZ Edzőközpontban.

A délután fél ötkor kezdődő program alkalmával bizonyíthatnakk a város legrégebbi sportegyesületének felnőtt és utánpótláskorú tehetségei is, akik bemutató mérkőzések keretében adhatnak számot tudásukról és felkészültségi szintjükről. A MÁV Előre Amatőr Ökölvívó Gála nagy lehetőség a klub sportolói számára, hiszen először léphetnek szorítók közé a királyok városában.

„Nagy öröm számomra, hogy be tudnak mutatkozni a tanítványaim hazai környezetben. Köszönöm a klub vezetésének, hogy lehetőséget biztosítanak egy ilyen rendezvény lebonyolításához és a Kiliti Promotions-nek, hogy partner abban, hogy létrejöhessen a rendezvény. Fontos számomra, hogy a gyerekek folyamatosan versenyhelyzetbe tudjanak kerülni. Szombaton a serdülőtől a felnőtt korosztályig mindenki be fog mutatkozni” – árulta el a programot illetően Márton Balázs szakosztályvezető.

A nagyközönség számára díjmentesen látogatható MÁV Előre Amatőr Ökölvívó Gála után közvetlenül a Kiliti Promotions által szervezett Vass Ökölvívó Gáláé lesz a főszerep, melyen nemzetközi profi meccseket is láthatnak a küzdősportok szerelmesei, ráadásképpen utóbbi eseményen a zenei világban is nagy népszerűségnek örvendő Ganxsta Zolee lesz a szpíker.