3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Ismét egy táborral teli hét van mögöttünk

2021. július. 31.

Egy újabb hét és egy újabb röplabdás tábor van a MÁV Előre Akadémia háta mögött. Ezúttal tizenegy gyerek vett részt a foglalkozásokon, két NB I-es játékosunk, Stefanovics Krisztián és Yanier Cordies Salazar szakmai irányítása mellett.

A családias hangulatú összetartás alkalmával sokat játszottak a gyerekek, sőt, még a baseball alapjait is megtanulták kubai légiósunktól, Yaniertől. A röplabda tanulásban gyorsan haladtak, pénteken a segítőkkel kiegészülve komoly kis meccset játszottak. Az eső csak az első két nap szorította be őket a terembe, utána viszont kirándultak, fociztak kint is.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down