3064
2025.04.19.
16:00
Jegyek
3064
2025.04.19.
18:00
Jegyek

Javában tart női csapatunk felkészülése az új idényre

2023. szeptember. 14.

Három edzőmeccsen vannak túl a székesfehérvári röplabdás lányok, azonban a mérkőzések most sem állnak le. Az idény első összecsapása a MÁV Előrének a Diósgyőri VTK-val volt, ezt követte az UTE csapata. A legutóbbi megmérettetést egy lengyel együttes, a Bialski Klub Sportowy ellen játszotta a MÁV Előre Foxconn.

„A lányok nagyon szorgalmasak és elszántak. Napról napra, meccsről meccsre látható rajtuk a fejlődés. Mindhárom összecsapás valamilyen szempontból más volt, azonban mi igyekeztünk az összesen a maximumot nyújtani és összeszedetten játszani. Büszke vagyok a lányokra, szép teljesítményt nyújtottak. Véleményem szerint kezdenek egyre jobban együttműködni, csapatként dolgozni, összekovácsolódni. Tisztában vagyunk vele, hogy min kell még javítanunk, dolgozunk rajta, és megyünk tovább előre a következő meccsekre.” - nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője. 

A következő gyakorló mérkőzésekre az előttünk álló hétvége folyamán kerül sor a székesfehérvári Videoton Oktatási Központban. Az újabb nemzetközi tornán német és magyar együttesek lépnek pályára egymás ellen péntektől vasárnapig. A házigazda MÁV Előre Foxconn mellett a magyar bajnoki címvédő Vasas, valamint a német Rote Raben Vilsbiburg méretteti meg magát.

A hétvégi program:
2023. 09. 15., péntek: 19:30 MÁV Előre Foxconn – Rote Raben Vilsbiburg
2023. 09. 16., szombat 16:00: Rote Raben Vilsbiburg – Vasas SC
2023. 09. 17., vasárnap 15:00: MÁV Előre Foxconn – Vasas SC

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!


Történelmet írunk! A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata először mutatkozik be az európai porondon. Várunk téged is a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban október 24-én 17:30-kor.

Ide kattintva vásárolhatsz jegyet!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Szombaton két Extraliga mérkőzésnek is otthont ad a MÁV Előre Volleyball Center

Április 19-én a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapatát is új kihívás várja. Míg a lányok az UTE csapatával […]

Ismét vesztett szettek nélkül nyertünk a GreenPlan-VRCK ellen

Április 15-én, az Extraliga bajnokság elődöntőjének keretében a fiúk második alkalommal is találkoztak a GreenPlan-VRCK csapatával. Az ezúttal idegenben játszott […]

Harc az ötödik helyért: 3-0-ra maradtunk alul az UTE csapatával szemben

Április 14-én a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata Budapesten találkozott az UTE játékosaival, hogy összecsapjanak az Extraliga bajnokság ötödik helyéért. […]

Elstartolt a jelentkezés a MÁV Előre nyári röplabdatáborába!

Idén nyáron is várja a 7–11 éves gyerekeket a MÁV Előre Röplabdatábor Székesfehérváron! Az eseményen többek között izgalmas edzésekkel, játékos […]
crossmenuchevron-down