3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Legyőzte az MTK-t a MÁV Előre női csapata

2022. október. 29.

3-1-es győzelmet aratott a MÁV Előre SC-ST Solar az MTK Budapest ellen idegenben, a női röplabda Extraliga 2. fordulójában. Nagy Fanni vezetőedző csapata Budaörsön múlta felül aktuális ellenfelét.

Vendég pontokkal kezdődött a bajnoki mérkőzés, de 4-3-nál átvette a vezetést az MTK és a folytatásban már egyszer sem állt jobban a MÁV. 13-8 és 20-14 után 25-20-ra nyert a budapesti gárda. 1-0

A második játékrész hazai pontokkal kezdődött és 10-8-nál is vezetett a pályaválasztó. Ekkor zsinórban három, majd további négy pontot szereztek a fehérvári lányok, 15-11-nél már négy ponttal vezettek. Ezt követően a vendéglátó nem tudott megújulni és a MÁV magabiztos, 25-19-es sikert aratott. 1-1

A harmadik felvonást 4-0-val nyitották Vajda Beátáék, de 7-6-nál, sőt 13-10-nél is az MTK állt jobban. Ezután fordított a Loki és fej-fej mellett haladtak a csapatok. 19-19-nél és 23-23-nál sem dőlt még el a szett sorsa, utóbbi után viszont csak Haley Gilfillan és Tóth Jázmin szerzett pontot, a MÁV pedig 25-23-ra nyert. 1-2

A harmadik játszma és egyben a mérkőzés sorsa 8-5-ös MTK-vezetés után dőlt el, ugyanis a vendégcsapat nyolc(!) pontot gyűjtött egymást követően, 13-8-nál pedig öt ponttal jobban állt ellenfelénél. A három-hat pont közti különbség állandósult, érdemi felzárkózást nem tudott produkálni Leiszt Máté alakulata, a MÁV győzött 25-17-re, a mérkőzést pedig 3-1-re behúzta.

Női röplabda Extraliga 2. forduló
MTK Budapest - MÁV Előre SC-ST Solar 1-3 (20, -19, -23, -17)
Budaörs. Vezette: Horváth M., Barabás B.
MÁV: Gilfillan 13, Karnitskaya 14, Tóth 14, Szabó 6, Dolotova, Vajda 25. Csere: Kovács (liberó), Kiss, Szilágyi. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni vezetőedző: „Nem kezdtük jól a mérkőzést, de nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy sikerült talpra állni és fordítani. A taktikát a második szettől pontosan betartottuk, és onnan elindultunk a saját játékunk útján. Ez most egy igazi csapatmunka volt.”

A MÁV Előre SC-ST Solar két mérkőzés után egy-egy győzelmet és vereséget számlál a 2022/2023-as szezonban.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down