3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Nem kezdték jól a szezont serdülő fiaink

2021. szeptember. 27.

Három mérkőzéssel elrajtolt a MÁV Előre Akadémia számára is a férfi röplabda országos serdülő bajnokság első osztályának küzdelme. Csizmadi András együttesének nem sikerült győzelemmel nyitni az új szezonban.

A kazincbarcikai tornán először a Dunaújvárossal, majd a Pénzügyőrrel, végül a hazai közegben szerepelt VRCK-val mérkőztek meg a fehérvári fiúk. Sajnos valamennyi találkozót három szettben elvesztette a MÁV, pedig volt, amikor reális esélye kínálkozott a szettgyőzelemre.

Férfi röplabda U17 I. osztály, alapszakasz:
MÁV Előre Akadémia - DSE Röplabda Akadémia 0:3
Pénzügyőr SE - MÁV Előre Akadémia 3:0
VRCK - MÁV Előre Akadémia 3:0
A MÁV kerete: Héninger, Takács, Sebestyén, Madácsi, Bandi, Pásti, Zsoldos, Tálos, Tepszis. Vezetőedző: Csizmadi András.

Csizmadi András vezetőedző: "Az első mérkőzésen egy jó erőkből álló Dunaújvárostól kaptunk ki. Nyitásfogadásunkra nem lehetett panasz. A támadások befejezésében kell még fejlődni. Ha figyelembe veszem, hogy a két centerünk egy éve röplabdázik, két játékosunk pedig U15-ös korosztályú, akkor elégedett lehetek. A második összecsapás sokkal jobb volt, mint az első. Reális esélyünk volt szettet nyerni. Sajnos most nem sikerült. Várjuk már, hogy Tálos Peti felépüljön. Vele ezt a mérkőzést megnyerhettük volna. A harmadik találkozón sem tudtunk szettet nyerni, de Tepszis Ákos liberóként mindhárom meccsen hihetetlen munkát végzett. Ezúton is gratulálok neki, hogy ismét U17-es válogatott kerettag lett! Gratulálok az egész csapatnak, ahogy ehhez a tornához hozzáálltak, nem törődve a nehézségekkel! Jó sportemberek."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down