Továbbra is cél az Extraliga
Koronavírus által megtépázott szezon közepén állnak a MÁV Előre-BERICAP NB I-es női és férfi csapatai. A hölgyek Farkas Mihály vezetésével az Extraligába feljutást tűzték ki célul a szezonrajt előtt, amire per pillanat is megvan minden esélyük, hiszen második helyen állnak a tabellán. Azonban a járványhelyzet ott nehezít az elvégzendő feladatokon, ahol csak tud. Hol az ellenfél, hol a saját játékosok esnek ki a sorból, teremproblémák akadnak az iskolabezárások miatt, az időnkénti edzéshiányról nem is beszélve, a tervezhetőség pedig olykor kifejezetten luxusszámba megy. A korábbi szövetségi kapitánnyal, Farkas Mihály vezetőedzővel beszélgettünk.
Vágjunk a közepébe! Minden viszontagság ellenére elégedett vagy a megszerzett tizenhárom ponttal, a második helyezéssel a tabellán?
A körülmények miatt vagyok abszolút elégedetlen. Augusztusban nagyon jól el tudtuk kezdeni a csapatépítést. Akkor még híre-hamva sem volt a járvány második hullámának. Nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jól sikerült az alapozás és a szeptemberi munkánk. Kiváló erőállapotban voltunk, a csapatszellem is remek volt. De aztán sajnos már az első fordulót sem tudtuk lejátszani. Azt gondolom, hogy ez a bajnokság semmiképpen sem lesz reális, mert bármikor lehet még halasztás, bármikor lehetnek hiányzók. Ettől függetlenül a célunk továbbra sem változott.
Egy nap híján egy hónap csúszással játszottátok az első bajnokit, még a TFSE otthonában elszenvedett 3:2-es vereség alkalmával. Hogy lehetett ennyi holtidő alatt tűzben tartani a játékosokat?
Nem lehetett. Főleg azért, mert mindenki karanténba vonult. Volt, aki kettő, volt, aki három-négy hetet is kihagyott. Kondícionálisan teljesen vegyesen alakult a csapat állapota. Gyakorlatilag a felkészülés során elvégzett munka ment a levesbe. Szeptemberben, a saját tornánkon még az Extraligás Diósgyőrt is le tudtuk győzni. A Covid engem is új feladatok elé állított. Nagyon sokat konzultáltam edzőkollégákkal, hogy ki és mit, hogyan old meg. A TFSE ellen annak örültem, hogy legalább egy pontot sikerült elhoznunk. A két szettet azért nyertük meg, mert nagy szívvel játszottak a lányok.
Most a Gödöllői RC az első a tabellán, a MÁV Előre-BERICAP második. A mérleg egyező, de az éllovasnak tizenöt pontja van a mi tizenhármunkkal szemben. Riválisunkat novemberben, idegenben sikerült legyőzni, méghozzá 3:2-re. Az nagy győzelem volt?
Mindenképpen annak tartom. Talán lehet azt mondani, hogy a három legerősebb csapat a TFSE, a Gödöllő és a MÁV. E hármasban mostanra körbeverés alakult ki. A gödöllőiek elleni siker is leginkább a szívnek volt betudható. Hiába vezettünk 2:0-ra, a hazaiak egyenlítettek. Viszont a hajrában kiharcoltuk a győzelmet. Volt még két másik mérkőzésünk, amiket szintén 3:2-re nyertünk. Ilyenkor pontot veszítünk és rosszabb lesz a szettarányunk, ezért nem tudunk most a tabella élén állni. Viszont ezek az ötjátszmás sikerek azt is mutatják, hogy van tartás a lányokban. Az ominózus diadal után öt bajnokit nyertünk zsinórban. Az egyik, ha nem a legjobb játékunkat a Kaposvár elleni Magyar Kupa-párharc visszavágóján mutattuk annak ellenére, hogy kikaptunk 3:1-re.
2021. február 21-ére van kiírva a MÁV következő bajnokija, a TFSE ellen. Azonban van öt elhalasztott találkozó, amit pótolni kell. Van már konkrétum, hogy melyikre mikor kerülhet sor?
Folyamatosan tárgyalunk az ellenfelekkel. Ami biztosnak tűnik, hogy január 22-én kezdünk a PTE-PEAC otthonában. Ez azért jó, mert így van lehetőségem egy év eleji mini alapozásra. Január utolsó hétvégéjén is pótolunk egy Gödöllő elleni bajnokit a tervek szerint. Ami ad némi bizonytalanságra okot, az a teremhelyzet. Nem tudjuk, mikor enyhítenek az iskolákkal kapcsolatos szabályokon, mikor térhetünk vissza az otthonunkba, a Jáky iskola tornacsarnokába. A Velencei-tavi Vízi Sportiskola segít nekünk jelenleg, amiért ezúton is köszönünk szépen! Sajnos azonban este kilenc órakor kezdődnek az agárdi edzéseink és ez nem a legszerencsésebb. A Budaörsi DSE elleni 3:2-es győzelem alkalmával érződött is ennek negatív hatása. Kanadai légiósunk, Kamila Haase például miután beütötte a meccslabdát, örömködés helyett az öltözőbe ment hányni, annyira felborult a bioritmusa.
A csapattal kapcsolatos fejleményekkel, pontos időpontokkal kapcsolatban folyamatosan beszámolunk a Fehérvár Volley Facebook-oldalon.