Vigyázz, kész, rajt!
Megkezdi bajnoki szereplését a MÁV Előre-BERICAP NB I-es női és férfi csapata is az előttünk álló hétvégén. A tavalyi, félbeszakadt szezon után ismét bajnoki mérkőzésektől lesz hangos a székesfehérvári Jáky iskola tornacsarnoka.
A hölgyek kezdik a sort pénteken és szombaton. Előbbi nem bajnoki, hanem kupatalálkozó: Kamila Haase, Iva Durdanovic és a többiek ma este a Közgáz SC és DSK vendégeként lépnek pályára Budapesten. A párharc egy mérkőzésen dől el, vagyis aki nyer a 17 óra 30 perckor kezdődő összecsapáson, bejut az MK selejtezőből a nyolcaddöntőbe.
Női röplabda Magyar Kupa selejtező, péntek, 17:30
Közgáz SC és DSK - MÁV Előre-BERICAP
Farkas Mihály együttese egy nappal később a DSZC-Eötvös DSE, Derecske együttesét fogadja 17 órai kezdéssel a Deák Ferenc utcai csarnokban.
Női röplabda NB I Liga alapszakasz, szombat, 17:00
MÁV Előre-BERICAP - DSZC-Eötvös DSE, Derecske
A Gelencsér Balázs által irányított férfi alakulat vasárnap (miután az első fordulóbeli, idegenbeli bajnokit elhalasztották az ellenfél kérésére - a szerk.) 16 órától látja vendégül a Sümegi RE-t, ugyancsak a Jáky-ban.
Férfi röplabda NB I Liga alapszakasz, vasárnap, 16:00
MÁV Előre-BERICAP - Sümegi RE
Mindkét találkozó nyílt kapus lesz, azonban a szájmaszk használata kötelező. A belépés továbbra is ingyenes a MÁV bajnoki mérkőzéseire. A találkozókról a Fehérvár Volley Facebook-oldalán élő stream-et adunk teszt jelleggel.
Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!