Tapasztalt szakember a lánycsapat élén

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: google
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

A MÁV Előre-Bericap női röplabdacsapatának vezetőedzője a kiváló játékosként megismert Jurij Melnichuk, aki a Medikémia Szegeddel magyar bajnok volt 1995-ben és 1996-ban, majd edzőként is letett az asztalra több igen figyelemre méltó eredményt. 

A szakember Ukrán Kupát nyert és háromszor lett ugyanitt ezüstérmes csapatával az Extraligában. A Szibéria Kupában szintén második helyen zárt, valamint Oroszországban NB I-es bajnoki címet szerzett. Az ukrán válogatottnál másodedzőként tevékenykedett, illetve az ukrán junior válogatottat irányította. Először edzősködik azonban Magyarországon.  

“Húsz éve lakom Magyarországon, Szegeden. Ott játszottam hosszú ideig, aztán itt maradtam és a családom is itt él. Kaptam egy megkeresést Székesfehérvárról, Gelencsér Balázstól és Koch Róberttől, akikkel remek kapcsolatom van. Ezen kívül még Nagy Pétertől – aki Szegeden volt vezetőedző – tudtam meg, hogy lenne egy ilyen lehetőség. Igazság szerint nem sok kérdésem volt ezzel kapcsolatban, szerettem volna visszajönni Magyarországra, így kapóra jött a MÁV Előre érdeklődése. Hosszú éveken keresztül távol voltam a szeretteimtől. Például Nyizsnyij Novgorodhoz képest a Székesfehérvár-Szeged távolság elenyésző. Az is fontos szempont volt, hogy ismét csatlakozzak a magyar röplabdás “családhoz”. Sikeres játékos voltam és szeretnék sikeres edzővé is válni itthon. Fiatal a fehérvári csapat, sok lehetőséget látok bennük. Egyelőre még nem nagyon ismerem őket, de azt látom, hogy igyekvő a társaság és szépen dolgoznak a lányok, akik között vannak rutinosak is. Ettől függetlenül sok a fiatal, és ebben a szezonban nagy lépést kell megtennünk előre. Egy teljesen profi csapatot kell felépíteni belőlük. Nem ijedek meg a munkától és bízom benne, hogy együtt sikereket fogunk elérni. Tisztában vagyok azzal, hogy majdnem sikerült elérni az előző idényben az Extraligát. Remélem, hogy ezzel a kihívással megbirkózom, illetve megbirkóznak a lányok.” – nyilatkozta honlapunknak Jurij Melnichuk, a MÁV Előre-Bericap vezetőedője.

Sok sikert kívánunk a csapatnak és a szakmai stábnak! hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Forrás